A vagyonos családokat célozza a szolgáltatás, amiről még csak kevesen hallottak Magyarországon!

A privátbankok mellett egy sokkal kiterjedtebb tevékenységgel foglalkoznak a bizalmi vagyonkezelők, létezésükről azonban csak kevesen hallottak, pedig már 5 éves múltra tekintenek vissza Magyarországon. Antall György, az Apelso Trust partnere és igazgatósági tagja a Portfolio-nak adott interjúban kifejtette, hogy akár tízezer magyar család számára is megfontolandó lépés lehet egy bizalmi vagyonkezelő felállítása, ehhez nem kellenek milliárdos vagyonok. A szakember szerint a hazai cégek egyik legégetőbb problémája most a generációváltás, és sajnos magyar tulajdonság, hogy mindent az utolsó pillanatra hagyunk.

Kétféle, illetve az alapítvánnyal együtt háromféle bizalmi vagyonkezelési forma lehetséges: a családi (eseti), illetve az engedélyes bizalmi vagyonkezelő által történő vagyonkezelés, valamint a vagyonkezelő alapítvány.

A bizalmi vagyonkezelés nemcsak a szupergazdagok, a magyar Top 100 vagy Top 500 számára elérhető dolog. Hazánkban sokkal több családnak van százmilliós nagyságrendben vagyona. Mi azt gondoljuk, hogy akár minden családi vállalkozás fölé érdemes betenni legalább egy eseti bizalmi vagyonkezelést.

A bizalmi vagyonkezelésnek számos oka lehet: ezeknek az egyike generációváltás, tehát a vagyonnak az egyik generációtól a másiknak való átadása. A vagyonkezelőnek a dolga, hogy vigyázzon a vagyonra: védje a vagyont a külső veszélyektől, mint az örökösök különböző személyi hitelezői, válófélben lévő házastárs, de még a családon belüli vagyoni vitáktól is. A magyar szabályozás ilyen szempontból kifejezetten előnyös, mivel védi a vagyont a külső támadásoktól, tehát például a család egyéb üzleti tevékenységeinek a kockázataitól.

A cikket tovább olvashatja a portfolio.hu weboldalon

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenöt + tizennyolc =