A Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma 2019. december 11-én Közgazdasági Szakmai Napot és Tanirodai Kiállítást szervezett a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar Tornatermében. A szakmai napon az iskola diákjai mellett külföldről is szép számban érkeztek diákok.

A tanirodai kiállítás célja nem más, mint egy diákok által létrehozott fiktív cég működésének bemutatása, a megálmodott vállalkozási tevékenység ismertetése. A diákokra izgalmas feladatok vártak: standot építettek, reklámoztak egy terméket vagy szolgáltatást és eladásaikról bizonylatokat töltöttek ki.

A versenyt és a szakmai napot több megyei szervezet is támogatta, köztük társaságunk, az EDUTAX Kft. is. A zsűri különféle szempontok alapján értékelt, így díjazta a legjobb kiállítót, eladót, standot és a legszínvonalasabb katalógust is. Az alábbi kategóriák mellett különféle különdíjakért is versenyezhettek a résztvevők.

Társaságunk különdíját az a taniroda nyerhette el, amely számvitelileg a legtökéletesebben üzletelt és ezzel kiemelkedett a többi csapat közül. A zsűri döntése alapján EDUTAX Különdíjban a Deák Investment csapata részesült. Az EDUTAX Különdíjat ügyvezetőnk, Szilai László adta át a győztes csapatnak, akik az elismerő oklevél mellett tárgyjutalomban is részesültek.

Eredményes munkájukhoz ezúton is gratulálunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

17 − tizenöt =