Közlemény a koronavírus hatásának könyvelői szakmára vonatkozó kihatásairól, azonnali intézkedést igénylő javaslatok

A jelenlegi helyzetben nem csupán azok a szakmák érintettek, melyekről a Kormány, eddigi bejelentéseiben foglalkozott, hanem a koronavírus olyan területeken is nehéz helyzetet teremt, melyről sokan nem is gondolnánk. Ilyen ágazat a számviteli szolgáltatók, könyvelők is. Jelen közleménnyel az ágazatban felmerülő problémákat foglaljuk össze.

Egyik legnagyobb probléma a szakma sajátosságaiból adódik. A könyvelők túlnyomó többsége olyan családanya, akik otthon maradni kényszerültek, hiszen a járványügyi krízishelyzet miatt az iskolák, óvodák, bölcsődék bezárása miatt gyermekeik felügyeletét is el kell látniuk. Ezen kívül sok esetben idős hozzátartozóikról is gondoskodniuk kell, tehát képtelenek megoldani a munkába járást.

Kézenfekvő, hogy felmerül a „Home office” gondolata, és kivitelezése, mely alkalmazásával lehetővé válik az otthoni munkavégzés, azonban e munkarend bevezetése komoly aggályokat vet fel, és számos területen bizonytalanságot eredményez, kockázatot hordoz magában. Aggályos többek között pl. a GDPR rendelkezésének betartása, a munka- és egészségvédelem előírásai alkalmazása. A jogi szabályozás mellett komoly problémát jelent, és jelentős többletköltségeket is igényel a „Home office” rendszerben történő munka környezetének kialakítása és folyamatos üzemeltetése. Nem beszélve arról, hogy az átállás rengeteg időbe és energiába kerül, valamint technikai nehézségek is adódnak, melyek hosszabb-rövidebb időre nehezítik a munkát (pl. lassú internet/távoli kapcsolat, nyomtató hiánya, stb.), emiatt hamar belátható, hogy szükséges segíteni a számviteli szolgáltatók területén dolgozókat is. Mindez már csak azért is elengedhetetlen, mert a szerződések előírják a teljesítési kötelezettséget, holott az ügyfelek/vállalkozók egy része már előre jelezte, hogy a szolgáltatás díját nem tudják rendezni.

Bár részleges megoldást jelentene a számlák, bizonylatok online módon történő eljuttatása a könyvelők részére (azoknál a könyvelőknél, akik erre már felkészültek), a vállalkozók nincsenek felkészülve a digitalizációra, ezt elenyésző kisebbség tudja/tudná megtenni. Jelen helyzetben a vállalkozók sok esetben késnek a bizonylatok leadásával, ill. a személyes találkozásokat mind a könyvelők, mind a vállalkozások vezetői igyekeznek elkerülni, mely azt eredményezi, hogy jelentősen késve, vagy egyáltalán nem jutnak el a bizonylatok a könyvelőkig, ezáltal a bevallási határidők teljesítése lehetetlenné válik.

Mivel mindemellett számos területen megnövekszik az elvégzendő feladat (pl. a nehéz helyzetbe került egyéni vállalkozókkal kapcsolatos ügyintézés/szüneteltetés, táppénz igénylések, mérséklési kérelmek, stb.), a könyvelők képtelenek gördülékenyen ellátni a feladataikat ebben a megváltozott környezetben, így az alábbiakat javasoljuk:

  1. Határidők meghosszabbítása:
  • általános esetben 30 nappal (mindennemű bevallás, adatszolgáltatás – KSH –, támogatások elszámolása, munkaügyi be- kijelentések),
  • a beszámoló készítésére és a jelenleg általánosan május 31-i határidejű (év végi) bevallásokra vonatkozóan: 90 nappal. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a beszámolót tag/közgyűlésen kell elfogadnia a tulajdonosoknak, mely a jelenlegi intézkedések tekintetében egy több tulajdonossal rendelkező társaság esetében, ill. a nonprofit szektorban (alapítványok, egyesületek) nem bonyolítható le, így a jogi lehetősége sincs meg határidőben történő teljesítésnek.

Amennyiben a határidők általános meghosszabbítása nem lehetséges, kérjük az esetlegesen késve küldött bevallásokkal kapcsolatban mindennemű bírságtól, jogkövetkezménytől való eltekintést. Amennyiben a vészhelyzet hosszabb távon (hónapokon keresztül) fennáll, a határidők további módosítása, hosszabbítása is szükségessé válhat!

  1. Adminisztráció egyszerűsítse:
  • kimentési kérelemmel való lehetőség egyszerűsítése,
  • fizetési kedvezmény kérelem egyszerűsítése, részletfizetés adóminősítéstől való függetlenítése,
  • táppénz igénylések könnyebbé és gyorsabbá tétele
  • a banki hitelekhez kiadandó bővített adóigazolások helyett a bankok fogadják el a köztartozásmentes adatbázisban szereplést, valamint a beadott adóbevallást.
  1. Adózással kapcsolatos gazdasági javaslatok:
  • pénzforgalmi áfába való áttérés év közben való lehetősége,
  • ÁFA kiutalási kérelmek, állami támogatások gyorsabb kiutalása,
  • gyógyszerek és egyéb járványt megelőző költségek elszámolási lehetősége költségként
  • azon munkáltatók támogatása (járulék terheket csökkentő csomag), akik a munkaerőt megtartják: a munkáltató kapjon teljes szociális hozzájárulási adó kedvezményt a járványhelyzet idejére, a munkavállaló pedig teljes járulék- és szja mentességet,
  • rendkívüli (fizetés nélküli) szabadság ideje alatt a munkavállaló mentesüljön az egészségügyi szolgáltatásra való bejelentkezéstől,
  • azon munkáltatót, aki távollét alatt fizet a munkavállalónak, kapjon teljes járulék-mentességet.
  1. Könyvelőket és vállalkozásokat közvetlenül érintő javaslatok:
  • NAV által kivetett szankciók korlátozása (mentesség az önellenőrzési pótlék és a késedelmi pótlék megfizetése alól 2020. december 31.-éig),
  • jogkövetési vizsgálatok felfüggesztése.
  1. Általános javaslat a gazdaság egészére vonatkozóan:
  • július 1. naptól tervezett, online számla adatszolgáltatás határidejének 2021. január 01. napra történő módosítása, a bevezetés elhalasztása. Az intézkedés bevezetése jelentős többletfeladattal fog járni a könyvelőkre nézve (mikrovállalkozások támogatása, segítése, folyamatos tanácsadás), hiszen egy kisvállalkozó egyedül a könyvelőjéhez tud fordulni az új kötelezettség teljesítésével kapcsolatos kérdései esetén, mely összességében óriási plusz leterheltséget jelent.

Felhívjuk a közvélemény figyelemét arra, hogy a jövőben még több plusz feladat, fog várni a könyvelői szakmára, hiszen nagyon sok bejelentett intézkedés (pl.: járulék kedvezmények) újabb plusz feladatot fog a könyvelőkre róni, újabb bevallások, bejelentések, adatszolgáltatások formájában. Ez szintén jelentős időt és energiát fog felemészteni, mindez pedig sok esetben a partnerek részéről fizetési nehézségekkel párosul, ezért a fentiek mérlegelése igen fontos feladat!

A járványügyi vészhelyzet indulása óta semminemű enyhítést, kedvezményt nem tapasztaltunk, mely a könyvelők adminisztrációs terheit, vagy a rájuk vonatkozó határidőket enyhítette volna, ezért nagyon sürgősnek tartjuk a NAV, ill. a PM részéről jelen közleményünkben foglalt javaslatok kidolgozását, és azokra történő reagálást, különös tekintettel arra, hogy az előttünk álló időszak a számviteli szakma részéről általános esetben is igen megterhelő időszaknak tekinthető!

Tekintettel arra, hogy a fentiek alapján jól látható, hogy elsősorban nem anyagi támogatással, hanem olyan kérésekkel/javaslatokkal fordulunk a Kormányhoz, mely megkönnyíti a jelenlegi helyzetben több százezer kisvállalkozás és több tízezer, számviteli területen dolgozó ember életét, bízunk a javaslatainkra történő gyors reagálásban és a jelen közleményben érintett területekben tett intézkedésekben!

2020.március 20.

Minősített Könyvelők Egyesülete

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 × 1 =