2018. április 6-án – immár harmadik alkalommal – egy szakmai napon vettek részt a Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnázium szakképzős diákjai az EDUTAX Kft. szervezésében. A diákok jelenleg pénzügyi-számviteli ügyintéző, illetve vállalkozási és bérügyintézői képzésben részesülnek, májusban fejezik be tanulmányaikat. A rendezvény célja az volt, hogy az iskolában megtanult elméleti tudás mellé gyakorlati tudást is szerezzenek a hallgatók, nem mellesleg bepillantást nyerjenek egy komplex ügyviteli szolgáltatásokkal foglalkozó cég mindennapjaiba.

2018. április 6-án fél 9-re érkezett a Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnázium 26 diákja a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházába, ahol egy szakmai nappal vártuk őket. Kezdésként a diákok megtekinthették azt az imázs filmet, amelyet egy előző, hasonló programon készítettünk. Majd ezt követően három szakmai blokk következett, ahol a diákok tudását is próbára tették az előadók.

A szakmai napot Molnár Albert, az EDUTAX Kft. szakértőjének előadása kezdte meg, aki arról beszélt, hogy az iskola után milyen lehetőségeik vannak a diákoknak: alkalmazottak vagy vállalkozók lesznek? Prezentációjában kitért mindkettő forma előnyeire, hátrányaira, melyeket gyakorlati példákkal is megerősített. A második előadó Georgiu Athéné volt, a Pannon-Work cégcsoport régiós közvetítési vezetője, aki előadásában az álláskeresési technikákról, a jó önéletrajz ismérveiről és az állásinterjú gyakorlati oldaláról beszélt. A harmadik előadást az EDUTAX Kft. munkajogi szakokleveles tanácsadója Torma Beáta tartotta a munkaviszony megszüntetése, létesítése témakörében. Beáta kitért a jogviszony és a szerződés fogalmi eltérésének magyarázatára, a munkaszerződés tartalmi elemeire, valamint a tájékoztatásra és a megszüntetésre egyaránt.

A szakmai nap tökéletes alkalom volt arra, hogy a diákok az elméleti tudás megszerzése mellett bepillantást nyerjenek abba, hogyha kikerülnek a munkaerő-piacra milyen lehetőségek, esetleges nehézségek várnak rájuk. Bízunkabban, hogy a szakmai nap további motivációt adott a diákoknak arra, hogy tanulmányaik befejezése után a szakmájukban keressenek munkát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenegy + 10 =