2017. március 25-én, – immár második alkalommal – egy szakmai napon vettek részt a Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnázium szakképzős diákjai az EDUTAX Kft-nél. A diákok jelenleg pénzügyi-számviteli ügyintéző, illetve vállalkozási és bérügyintézői képzésben részesülnek, májusban fejezik be tanulmányaikat. A rendezvény célja az volt, hogy az iskolában megtanult elméleti tudás mellé gyakorlati tudást is szerezzenek a hallgatók, nem mellesleg bepillantást nyerjenek egy komplex ügyviteli szolgáltatásokkal foglalkozó cég mindennapjaiba.

2017. március 25-én fél 9-re érkezett a Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnázium 20 diákja az EDUTAX Kft. székhelyére, ahol egy szakmai nappal várták őket a cég szakértői. Kezdésként a diákok megtekinthették azt az imázs filmet, amelyet a társaság a novemberi program kapcsán készített. A film alatt érdeklődő, mosolygó tekintetek néztek vissza ránk, ahogy felismerték magukat a reklámfilmben. Majd ezt követően három szakmai blokk következett, ahol a diákok tudását is próbára tették az előadók.

A szakmai napot Szilai László, az EDUTAX Kft. ügyvezetőjének előadása kezdte meg, aki az adózási kérdésekről beszélt a hallgatóságnak. Prezentációjában az alapfogalmak és a jogszabályi háttér mellett gyakorlati példák is helyet kaptak, amelyet a diákok közösen oldott meg. Az ügyvezető úr után az EDUTAX Kft. munkajogi szakokleveles tanácsadója Torma Beáta tartott előadást a munkaviszony megszüntetése, létesítése témakörében. Beáta kitért a jogviszony és a szerződés fogalmi eltérésének magyarázatára, a munkaszerződés tartalmi elemeire, valamint a tájékoztatásra és a megszűntetésre egyaránt. A harmadik előadást az EDUTAX Kft. bérszámfejtési vezetője, Rácz Sándorné tartotta, aki bemutatta, hogyan számfejtenek ők. Prezentációjában kitért a bérszámfejtés számos területére és azon összetevőire, ami ahhoz kell, hogy magas minőségben, színvonalas szolgáltatást tudjanak nyújtani partnereik számára.

A szakmai nap tökéletes alkalom volt arra, hogy a diákok az elméleti tudásukat megcsillogtathassák a gyakorlatban is, illetve arra, hogy lássák, hogy milyen egy munkahelyi környezet. Az EDUTAX Kft. bízik abban, hogy a szakmai nap további motivációt adott a diákoknak arra, hogy tanulmányaik befejezése után a szakmájukban keressenek munkát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhat − hat =