SZÁMos helyen ott vagyunk

EDUTAX Partnertalálkozó

2019. január 22-én, kedd délután rendeztük meg társaságunk – már hagyományosnak mondható év eleji- Partnertalálkozóját, melynek helyszínét idén is a Kristály Étterem adta.

A 13 órakor kezdődő programot Hlavács Viktória, az EDUTAX Kft. marketing vezetője nyitotta meg, aki a köszöntő szavak után röviden felvázolta szakmai rendezvényünk programját.

A szakmai program első előadását Rácz Sándorné, bérszámfejtési vezetőnk tartotta, aki a munkabérhez kapcsolódó juttatások változásait ismertette partnereinkkel. Az előadást Torma Beáta, munkajogi szakokleveles tanácsadónk prezentációja követte, akitől a Munka Törvénykönyve változásait hallhattuk. Előadássorozatunkban Szilai László, az EDUTAX Kft. ügyvezetője a KATA, KIVA aktualitások témában tartotta meg előadását.

A rendezvényen részt vett partnerek a NAV tájékoztatási osztályvezetőjétől, dr. Lázár Józseftől ismerhették meg a 2019. évi adójogszabály változásokat.

Kiegészítő programként Tanács Gábor előadását hallgathatták meg az érdeklődők, aki a csokoládé kultúrtörténetéről beszélt.

Az előadássorozatot követően a partnereink egy igazi csokoládékóstoláson vehettek részt, ahol a résztvevők saját maguk készíthettek és kóstolhattak csokifondüt jó minőségű belga fehér-, tej- és étcsokoládé, valamint gyümölcsök felhasználásával.

Állófogadással is kedveskedtünk a résztvevőknek, akiknek új kapcsolatok kialakítására is nyílt lehetőségük.

Bízunk benne, hogy programunkon minden partnerünk jól érezte magát és sok hasznos információval tért haza.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 × 1 =

Kérje ajánlatunkat!
Hírlevél


2019. januártól hatályos Munka törvénykönyve
Kalkulátor

Próbálja ki vadonatúj
Bérszámfejtés
Kiszervezés
Kalkulátorunkat
,
melynek segítségével kiszámolhatja, hogy amennyiben kiszervezi a bérszámfejtését mekkora összeget takaríthat meg.