A Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma 2018. december 19-én Közgazdasági Szakmai Napot és Tanirodai Kiállítást szervezett a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar Tornatermében. A szakmai napra az iskola diákjai mellett külföldről érkezett diákcégek is képviseltették magukat. A taniroda egy diákok által létrehozott fiktív cég működését jelenti, amely keretében a diákok bemutatták vállalkozásukat és tevékenységüket. A diákok standot építettek, reklámoztak egy terméket vagy szolgáltatást és eladásaikról bizonylatokat töltöttek ki.

A versenyt és a szakmai napot több megyei szervezet is támogatta, köztük társaságunk, az EDUTAX Kft. is. A zsűri különféle szempontok alapján értékelt, így díjazta a legjobb kiállítót, eladót, standot és a legszínvonalasabb katalógust is. Az alábbi kategóriák mellett különféle különdíjakért is versenyezhettek a résztvevők.

Társaságunk különdíját az a taniroda nyerhette el, amely számvitelileg a legtökéletesebben üzletelt. A zsűri döntése alapján EDUTAX Különdíjban a Falni Jó Kft. csapata részesült. Az EDUTAX Különdíjat üzletágvezetőnk, Takács Tibor adta át a győztes csapatnak, akik az elismerő oklevél mellett tárgyjutalomban is részesültek.

Eredményes munkájukhoz ezúton is gratulálunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhét − 6 =