Eddig már több mint 875 ezer egy százalékos nyilatkozat érkezett elektronikusan az adóhivatalhoz – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

A kormány döntése értelmében az egyházak és a civil szervezetek a családi adóvisszatérítés miatt kieső egy százalékokkal is számolhatnak. Ezt az összeget az érintettek megkapják, azt ugyanis költségvetési támogatásként visszapótolja az állam. A szülők tehát még a számukra visszatérítendő adó terhére is rendelkezhetnek annak 1+1 százalékáról – összegezte az államtitkár.

Többen rendelkeztek

Most azoknak is érdemes rendelkezni az adójuk egy százalékáról, akik eddig még soha nem tették. A koronavírus-járvány, a háború és az energiaválság a civil szervezeteket és az egyházakat sem kímélte, nehéz anyagi helyzetbe sodorta őket is. Az eddigi adatok biztatóak, sokan éltek a lehetősséggel, eddig ugyanis 10 százalékkal többen ajánlották fel adójuk egyszázalékát, mint tavaly ugyanilyenkor.

Tállai András szerint a szóba jöhető segítség nagyságrendje a tavalyi évet is meghaladhatja, hiszen évről évre egyre többen rendelkeznek adójukról. 2021-ben 43 milliárd forint volt a felajánlható összeg, ebből közvetlenül a felajánlások alapján 20,7 milliárd forint jutott el a civil szervezetekhez, illetve az egyházakhoz és a Nemzeti Tehetség Programhoz. Tavaly – 140 ezerrel többen mint 2020-ban – 2,3 millióan ajánlották fel adójuk egyszázalékát.

A civilek részére újra kell nyilatkozni

Az szja 1+1 százalékáról május 20-áig lehet rendelkezni, eddig az időpontig a fizetendő adót is rendezni kell. A nyilatkozatokat számtalan módon el lehet juttatni az adóhivatalhoz; a legegyszerűbb: az e-szja rendszerében néhány kattintással, ehhez pedig semmi más nem szükséges, csak ügyfélkapu, amellyel már több mint ötmillióan rendelkeznek – javasolta.

A tavaly tett egyházi és a Nemzeti Tehetség Programra szóló felajánlások idén is érvényesek. Ha a magánszemély nem vonja vissza múlt évi döntését, vagy nem jelöl meg más kedvezményezettet, az adóhivatal automatikusan intézkedik annak érdekében, hogy az érintett egy százaléka a korábban kiválasztott egyházhoz vagy a Nemzeti Tehetség Programhoz eljusson. A civil kedvezményezetteknek viszont továbbra is évente kell megtenni a felajánlást. Ebben segít az adóhivatal is, hiszen honlapján a magánszemélyek megtalálhatják azoknak a civil szervezeteknek a listáját, amelyek fogadhatják a felajánlott adó egy százalékát.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

négy × 2 =