Az egyenlő bánásmód követelménye a munkaviszonyok fontos sarokpontja, így nem meglepő, hogy nemcsak a tradicionális, hanem az atipikus jogviszonyokban is kiemelt jelentőséggel bír. Igaz ez a kölcsönzött munkavállalók esetében is, hiszen főszabály szerint a kikölcsönzés első napjától kezdődően érvényesül az alapelv.

A kikölcsönzés tartama alatt a kölcsönzött munkavállaló számára biztosítani kell a kölcsönvevővel munkaviszonyban álló munkavállalókra irányadó alapvető munka- és foglalkoztatási feltételeket [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 219. § (1) bekezdés]. Az alapvető munka- és foglalkoztatási feltételek tekintetében az Mt. kiemeli várandós és szoptató nők, valamint a fiatal munkavállalók védelmére, a munkabér összegére és védelmére, továbbá az egyéb juttatásokra és az egyenlő bánásmód követelményére vonatkozó rendelkezések betartását [Mt. 219. § (2) bekezdés].

Az egyenlő bánásmód tekintetében a kölcsönvevő munkavállalóihoz viszonyított helyzetet kell alapul venni, ugyanis a „belsős” munkavállalók és a kölcsönzöttek relációjában állapítható meg, hogy a követelmény teljesül-e. A kölcsönzött munkavállaló ún. védett tulajdonsága az, hogy nem tradicionális munkaviszonyban, hanem munkaerő-kölcsönzés keretében dolgozik a kölcsönvevőnél. Amennyiben a kölcsönzött munkavállaló és a kölcsönvevő állományában dolgozó „saját” munkavállaló munkája egyenlő értékű, úgy közöttük összehasonlítható helyzet áll fenn. A munka egyenlő értékének meghatározása tekintetében az Mt. különösen az elvégzett munka természetét, minőségét, mennyiségét, a munkakörülményeket, a szükséges szakképzettséget, fizikai vagy szellemi erőfeszítést, tapasztalatot, felelősséget, a munkaerő-piaci viszonyokat nevezi meg, tehát ezek figyelembevétele szükséges ahhoz, hogy az egyenértékű munka megállapítható legyen. Az összehasonlítható helyzet megléte pedig azért fontos, mert ez alapján állapítható meg, hogy a hasonló helyzetben lévő személyek vagy csoportok ugyanolyan elbánásban részesülnek-e. Ha igen, akkor nem áll fenn az egyenlő bánásmód követelményének sérelme, azonban, ha nem, akkor már hátrányos megkülönböztetésről beszélhetünk [az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 8. §].

Ez igaz a munkabér és egyéb juttatások tekintetében is. Fontos, hogy ezen kategória alá tartozik lényegében minden, a munkaviszony alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli és természetbeni juttatás, így az év végi prémium vagy a cafeteria is. A cafeteria esetében béren kívüli juttatásról beszélünk, amelynek alapja – ellentétben a dolgozói teljesítményhez fűzött prémiummal – kizárólag a felek közötti munkaviszony fennállása. A bérfizetés (így a különböző juttatások megfizetése is) főszabály szerint a munkáltató feladata, amely a munkaerő-kölcsönzés esetén a kölcsönbeadó. Speciális helyzet áll fenn, ugyanis az egyenlő bérezés tekintetében a kölcsönvevő munkavállalóit kell figyelembe venni, annak ellenére, hogy a munkaviszony a kölcsönbeadó és a kölcsönzött munkavállaló között áll fenn, míg a kölcsönvevő és a kölcsönbeadó viszonyát egy polgári jogi szerződés szabályozza. Az Mt. kimondja azonban, hogy ha a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő erre vonatkozóan megállapodnak a szerződésükben, akkor a munkabéren kívüli juttatást a munkavállaló közvetlenül a kölcsönvevőtől is kaphatja [Mt. 217. § (2) bekezdés]. Ez tehát azt jelenti, hogy a cafeteriát a kölcsönvevő is juttatja a kölcsönzött munkavállaló részére, természetesen itt a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő között történik az elszámolás.

Ahogy említettük, vannak szűk körben érvényesülő kivételek, amikor a munkabér összegére, az egyéb juttatásokra az egyenlő bánásmód követelményére vonatkozó rendelkezéseket nem a kikölcsönzés első napjától számítva, hanem csak később, a kölcsönvevőnél történő foglalkoztatás 184. napjától kezdődően rendeli alkalmazni az Mt.

Az érintett munkavállalói csoportok a következők: a határozatlan idejű munkaviszonyban állók, akik a két kikölcsönzés ideje alatt a kölcsönbeadótól munkabér kifizetésében részesülnek, a munkaerőpiactól tartósan távollévő személynek minősülő munkavállalók, valamint a helyi önkormányzat többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságnál vagy közhasznú szervezetnél, vagy nyilvántartásba vett közhasznú szervezetnél munkaerő-kölcsönzés keretében dolgozók [Mt. 219. § (3) bekezdés].

Az érintett munkavállalói csoportok esetén tehát nem érvényesül a főszabály, vagyis csupán a meghatározott időtartam után kell esetükben a munkabér összegére, az egyéb juttatásokra az egyenlő bánásmód követelményére vonatkozó szabályokat alkalmazni. Ettől természetesen eltérhetnek a felek, így lehetőség van arra, hogy ezen munkavállalók esetében is már az első naptól a kölcsönvevőnél dolgozókkal azonos bérezési feltételek mellett dolgozzanak a kölcsönzött munkavállalók, de a tapasztalat szerint nem ez a jellemző. Ez a szabály némiképp csorbítja a kölcsönzött munkavállalókkal kapcsolatos egyenlő bánásmód követelményét, ami törvényben deklarált kivételi lehetőséget ad az egyébként rendkívül fontos általános magatartási követelmény alól. Különösen úgy, hogy a rövid ideig kölcsönzött munkavállalók lényegében a kizárt körbe tartozóak lesznek az egyenlő bánásmód és egyenlő bér alól.

Forrás: dr. Dobosi Kinga

ado.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

húsz − 8 =