Hétfőtől elérhetőek az elektronikus személyijövedelemadó-bevallás tervezetek az adóhatóság honlapján – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a tárca Facebook-oldalán. Idén már öt és félmillió embernek készíti el az adóhivatal a bevallását. A kormány évek óta azt a célt követi, hogy egyre kevesebb időt kelljen az embereknek az adóbevallással tölteni. Mára véget ért a papír alapú adóbevallások korszaka – mondta.

A tervezeteket az ügyfélkapuval rendelkezők akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik az adóhatóság honlapján, és nyilatkozhatnak az adójuk 1+1 százalékról is. Néhány kattintás, és a tervezet automatikusan bevallássá válik, valamint május 20-ig lehetőség van a módosításra is – ismertette a tárcavezető.

Akinek nincs ügyfélkapuja, az sms-ben kérheti a tervezet postázását.

A kormány tervei szerint 2021-től a vállalkozások áfabevallását is az adóhatóság készíti majd el – mondta Varga Mihály.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

10 − egy =