Sokan szüneteltetnék egyéni vállalkozásukat, mert az nem tudja kitermelni a havi közterheket sem a jelenlegi vészhelyzetben. Érdemes átgondolni, hogy tényleg érdemes-e szüneteltetni a tevékenységet, és annak milyen következményei vannak. Elmondjuk azt is, mit tegyünk, ha technikai hibák lépnek fel a szünetelés bejelentésekor.

Az új koronavírus (COVID-19) járvány sok vállalkozás létét veszélybe sodorta. Egy részük számára megoldást jelentenek a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet közterhekkel kapcsolatos részletszabályairól és egyes új intézkedésekről szóló 61/2020. (III. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) által biztosított mentességi és kedvezményszabályok. Az egyéni vállalkozások egy része azonban nem tartozik bele a mentesített körbe, ugyanakkor a mostani helyzetben nem tudja kitermelni a havi közterhek (pl. kisadózó vállalkozások tételes adója) összegét, ezért a szüneteltetés mellett döntött.

Amikor sok egyéni vállalkozó szeretne egyszerre ügyet intézni a webes ügysegéd felületén, az nem bírja a terhelést, és lefagy. Ez történt kedden is, az ügyfélszolgálatot pedig annyian próbálták elérni, hogy a 1818 és a webchat funkció is elérhetetlenné vált.

De nem kell kétségbe esni, mert ilyenkor is van megoldás!

A katás egyéni vállalkozások esetében különösen nem mindegy, mikor jelentik be a tevékenység szüneteltetését. A szünetelés kezdő napja ugyanis a bejelentést követő nap. Ha a hónap utolsó napjának estéjére hagyjuk a szünetelés bejelentését, de technikai nehézségek miatt éjfél után (tehát a következő hónap 1-jén) sikerül csak befejezni a műveletsort, akkor a szünetelés 2-án fog elindulni. A katát pedig egész hónapra meg kell fizetni akkor is, ha csak egyetlen napig (jelen esetben 1-jén) nem szüneteltettük a tevékenységünket.

De mit tegyünk, ha próbáljuk ugyan, de nem sikerül megtennünk a hónap utolsó napján a bejelentést?

Először is, ilyenkor érdemes lehet másik (harmadik, negyedik) böngészőből is megkísérelni a belépést, mivel van böngésző, amelyikkel eleve nehézkesebben működik együtt a felület, ilyenkor pedig teljesen reménytelenné válik a helyzet.

A következő, ami nagyon lényeges: a kitartás. Nem szabad feladni: lépésről-lépésre haladva, a lefagyott oldalra újra és újra ráfrissítve előbb-utóbb továbbjutunk a következő lépéshez. Akkor sem kell megijedni, ha látszólag az utolsó fázisban fagy le a felület, akkor, amikor már kiírta, hogy folyamatban van a feldolgozás. Ekkor is érdemes időről-időre frissíteni az oldalt. Ha oldalon már látjuk azt az információt, hogy továbbították az adatokat a NAV felé, és ezt követően áll meg a folyamat, esetleg időtúllépés miatt ki is dob bennünket a rendszer, érdemes lekérdezni az Egyéni vállalkozók nyilvántartásából az adatokat, mert elképzelhető, hogy sikerrel jártunk, csak még nem is tudunk róla.

Ha a webes ügysegéd hibája miatt egyáltalán nem sikerül határidőben megtenni a bejelentést, akkor kérhetjük a bejelentésünk „visszadátumozását” a felület elérhetetlenségére hivatkozva, e-Papíron. Nagyon fontos, hogy csak akkor adjuk be az e-Papírt, ha már megtettük webes ügysegéden keresztül a bejelentést, akár késve is!

Az e-Papírt a következőképpen kell kitölteni:

Lehet, hogy nekem nem is kellene szüneteltetnem?

Azok közül a katás egyéni vállalkozók közül, akiknek a tevékenységi körei között van ugyan a Rendeletben felsoroltak közé tartozó tevékenység, de más tevékenységet is folytatnak, sokan elbizonytalanodtak, hogy rájuk is vonatkozik-e a mentesítés. Ők megnyugodhatnak: a NAV a járványhelyzet adóintézkedéseire vonatkozó gyakori kérdései között leírja, hogy az a katás, aki “veszélyeztetett ágazatban tartozó tevékenységet folytatónak minősül, és 2020. februárjában már a Katv. hatálya tartozott e tevékenysége tekintetében, 2020. március-június hónapokra tekintettel mentesül a tételes adó megfizetése alól, akkor is, ha más tevékenységet is végez és az említett hónapokban ebből bevétele is keletkezik”. Tehát ha például az egyéni vállalkozó tevékenységi körei között szerepel a sport, szabadidős képzés, de e mellett adminisztratív tevékenységet is folytat, amiből bevételt is szerez 2020. március-június hónapok során, ez nem befolyásolja a tételes kata fizetés alóli mentesülést.

A mentesítés automatikusan megtörténik, a NAV azoknál, akiknek van mentesített tevékenysége, annak automatikusan ellentételezi az előírást a folyószámlán, érthetőbb szavakkal: nekik nem lesz előírva az érintett hónapokra a kata.

Ha tehát katásként van mentesített tevékenységünk, nem is kell megküzdenünk a webes ügysegéd technikai problémáival, mivel nincs szükség szüneteltetésre ahhoz, hogy ne kelljen tételes adót fizetnünk ezekben a hónapokban.

Figyeljünk viszont oda arra, hogy szüneteltetés esetén mindenképpen, de várhatóan a mentesítés esetén is igaz lesz az, hogy a tételes adófizetési kötelezettséggel nem érintett hónapok csökkentik a százalékos kata alól mentesített keretünket! Ha tehát 2020-ban 4 hónapra nem kell katát fizetnünk, csak a fennmaradó 8-ban, akkor nem 12 millió, hanem (8*1=) 8 millió forint lesz az az értékhatár, amely fölötti bevételünk már 40%-os adóztatás alá fog esni.

Forrás: www.ado.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 × 4 =