A járványhelyzettel összefüggésben 09.18-án újabb kormányrendeletek kerültek kihirdetésre. A kormányrendeletek teljes terjedelemben megtekinthetők itt, azok fontosabb rendelkezéseit pedig az alábbiakban ismertetjük:

Száj és orr kötelező eltakarására vonatkozó szabályok

  1. A rendelet 2020. szeptember 21. napjától a 6. életévüket betöltött személyek számára kötelezővé teszi a megfelelő maszkviselést már nem csak a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben (kivéve vendéglátó üzletek), hanem a bevásárlóközpontok, mozik, színházak, múzeumok, könyvtárak, valamint egészségügyi és szociális intézmények, közszolgálati és postai ügyfélszolgálatok területén is, valamint zárt tömegközlekedési megállóhelyiségekben és minden egyéb olyan helyiségben, amelyben ügyintézés céljából ügyfélfogadás zajlik.
  2. Fontos változás, hogy valóban maszkot kell viselni, tehát már nem elég sállal vagy kendővel eltakarni a szájat és a maszknak az orrot és szájat teljesen el kell takarnia.
  3. A tömegközlekedési eszközök, illetve helyiségek üzemeltetője köteles gondoskodni arról, hogy az ott tartózkodók betartsák a maszkviselésre vonatkozó, e rendelet szerinti szabályokat.
  4. Azt a személyt, aki üzletekben, bevásárlóközpontokban, mozikban, színházakban, múzeumokban, könyvtárakban, valamint egészségügyi és szociális intézményekben, közszolgálati, postai, illetve egyéb ügyfélszolgálatokon és tömegközlekedési eszközök zárt megállóhelyiségeben az üzemeltető felszólítására sem viseli az e rendelet szerinti maszkot, az üzemeltető köteles a látogatásból kizárni, és gondoskodni arról, hogy e személy a helyiséget, illetve a területet elhagyja (akár rendőri intézkedés igénybevételével is).
  5. Amennyiben a mozik és üzletek területén megsértik a maszkviselés rendeletben előírt szabályit és az üzemeltető a szükséges intézkedéseket nem tette meg a jogellenes helyzet felszámolása érdekében, úgy 2020. október 3. napjától első körben figyelmeztetés, azonban többszöri szabályszegés esetén akár 1.000.000, -Ft-os pénzbírság kiszabása, illetve az üzlet, illetve helyiség ideiglenes bezárása is elrendelhető.
  6. A maszkviselési kötelezettséggel kapcsolatos szabályokat az üzletek, a mozik és a bevásárlóközpontok esetében a kereskedelmi hatóság, minden más helyen a kormányhivatal, a rendőrség pedig bármely helyszínen ellenőrizheti.

A köznevelési és szakképzési védelmi intézkedések

2020. október 1. napjától óvodákba, iskolába, szakképző intézményekbe az ott dolgozók és a tanulók csak kötelező testhőmérséklet mérés után léphetnek be.

  1. Akinek a testhőmérséklete eléri vagy meghaladja az országos tisztifőorvos által meghatározott mértéket, haladéktalanul el kell különíteni és a szülőt értesíteni kell.
  2. A gyermeket, illetve tanulót az óvodába, iskolába kísérő szülő, illetve más nagykorú személy a rendelet szerinti intézmények területére csak a testhőmérséklet-mérési pontig léphet be, ha az orrot és a szájat folyamatosan elfedő maszkot visel.

A szórakozóhelyekkel kapcsolatos szabályok, a vendéglátó üzletek nyitva tartására vonatkozó rendelkezések

2020. szeptember 21. napjától a vendéglátóhelyek és szórakozóhelyek 23 óráig lehetnek nyitva, azaz 23.00 óra után 06.00 óráig vendéglátó üzletekben és zenés, táncos rendezvény helyszínén – az ott foglalkoztatottak kivételével – tilos tartózkodni (kivéve vendéglátó üzletben élelmiszer elvitelre történő megrendelése, átvétele esetén).

  1. Zárt helyen vagy a nem zárt helyen tartott zenés, táncos rendezvény – függetlenül annak nyilvános vagy nem nyilvános, valamint alkalmi vagy rendszeres jellegétől – abban az esetben tartható meg, ha a rendezvény helyszínén a jelenlévők létszáma – beleértve az ott foglalkoztatott személyeket – egy időben nem haladja meg az 500 főt, és az legfeljebb 23.00 óráig tarthat.

A Kormány 432/2020. (IX. 18.) Korm. rendelete egyes kormányrendeleteknek a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseivel kapcsolatos módosításáról

  1. A rendelet 2020. szeptember 21. napján lép hatályba.
  2. A járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet módosítását követően a külföldről hazaérkező magyar állampolgár és beutazási engedéllyel rendelkező nem magyar állampolgár esetén – amennyiben az egészségügyi ellenőrzés fertőzés gyanúját nem állapítja meg – 14 nap helyett csak 10 napra köteles hatóság által kijelölt karanténban vagy hatósági házi karanténba vonulni

A Kormány 433/2020. (IX. 18.) Korm. rendelete a térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról szóló 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról

  1. 2020. október 1. napjától az influenza megbetegedés elleni védőoltáshoz oltóanyag a 2020. és 2021. évben térítésmentesen igényelhető.
  2. 2020. szeptember 21. napjától az önköltséges PCR-teszteknek egységesen 19.500, -Ft lesz a hatósági ára, tehát az egészségügyi szolgáltató erre legfeljebb 19. 500 Ft-os árat számolhat fel, amely magába foglalja a mintavétel és a vizsgálat árát is.

Forrás: dr. Haraszti Gábor ügyvéd, Winkler, Barna és Társai ügyvédi iroda

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkilenc + hat =