Legújabb sorozatunkban olyan mindennapi munkaügyi problémákra, akadályozó tényezőkre, sokszor bosszantó apróságokra igyekszünk tippeket adni, amelyek megkeseríthetik munkavállaló, munkáltató életét egyaránt.

Hogyan tudja munkáltató a lehető legbiztosabban magához kötni nehezen megtalált (esetleg hiányszakmabeli) munkatársát?

Persze, legegyszerűbb lenne a „jól meg kell fizetni”, „széles körben motiválni” válasz. Ez mind igaz lehet, bár pénzzel is csak bizonyos mértékig lehet valakit motiválni (mondják a szakértő HR-esek) és persze a munkáltatóknak sem (mindig) áll rendelkezésre korlátlan mértékű fizetési lehetőség.

Mivel rovatunk munkaügy-szakmai, a kérdést ebből az irányból megközelítve, íme két munkaügyi tipp olvasóinknak.

A próbaidő kikötésének mellőzése: persze, kétoldalú fegyver, de lehet egyfajta munkáltatói hozzáállást mutatni azzal, hogy nem kötünk ki próbaidőt, erősítjük a „bízom benned” érzését az újdonsült munkavállalóban.

A másik munkaügyi lehetőséget az új Mt-ben kaptunk. A Mt. 65. § (2) szerint meg állapodhatnak a felek (pl. munkaszerződésben) hogy a munkaviszony kezdetétől 1 évig felmondással nem szüntethető meg a munkaviszony. Nyilván e lehetőség is kétoldalú, hiszen ilyen irányú megállapodás esetén a munkáltató sem szüntetheti meg így a munkaviszonyt.

Persze, ha a munkavállaló menni akar, megakadályozni bizonyára nem fogjuk, de a gondolkodó, „vacilláló” munkavállaló esetében eredményes lehet az efféle előrelátás.

Bizonytalanság esetén, vagy konkrét helyzetre érdemes tanácsot kérni a legmegfelelőbb szakértőtől.

Az Edutax Kft. munkaügyi és munkavédelmi tanácsadási szolgáltatásairól itt tájékozódhat.

Folytatjuk…

Torma Bea

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kilenc − öt =