Teltházas Munkaügyek világa klub rendezvény a kamarában

2020-ban is folytatódik a Munkaügyek világa klub című sorozat a Győr-Moson-Sopron Kereskedelmi és Iparkamarában.  Az idei első rendezvényen a foglakoztatást érintő munkajogi, munkaügyi, adó-, járulék- és társadalombiztosítási szabályok változásairól tartottak előadást társaságunk szakértői:  Torma Beáta munkajogi szakokleveles tanácsadó, jogi szakokleveles munkaügyi auditor,  Rácz Sándorné TB és bérügyi projektvezető, munkaügyi és társadalombiztosítási szakember

Partnertalálkozó – 2020

2020. január 21-én, kedd délután rendeztük meg társaságunk – már hagyományosnak mondható év eleji- Partnertalálkozóját, immár hatodik alkalommal, melynek helyszínét idén a Famulus Hotel biztosította.

Privátbankok

A vagyonos családokat célozza a szolgáltatás, amiről még csak kevesen hallottak Magyarországon! A privátbankok mellett egy sokkal kiterjedtebb tevékenységgel foglalkoznak a bizalmi vagyonkezelők, létezésükről azonban csak kevesen hallottak, pedig már 5 éves múltra tekintenek vissza Magyarországon. Antall György, az Apelso Trust partnere és igazgatósági tagja a Portfolio-nak adott interjúban kifejtette, hogy akár tízezer magyar család […]