Az évközi jogszabályváltozások alapján 2017-től az eddigi 1 millió forint helyett már a 100 ezer forintos áfaösszeg elérését is jelenteniük kell a vállalkozásoknak. Ezzel összefüggésben az egyik fontos változás a számla adattartalmához kapcsolódik. 2017. január 1-jétől a belföldi adóalany részére kibocsátott számlán szerepeltetni kell a vevő adószámát, ha a számlában áthárított adó eléri vagy meghaladja a 100 000 Ft-ot.

A másik fontos változás az, hogy 2017. július 1-től ezen számlákról adatszolgáltatást kell teljesíteni az adóhatóság felé. Az adatszolgáltatás részben a már ismert módon, az általános forgalmi adó bevallásban teljesítendő (az áfa bevallás M lapján), részben pedig a számlázó programból online. Ez azt jelenti, hogy minden olyan számláról – vevő és szállító – adatszolgáltatást kell teljesíteni, amely esetében az áthárított adó meghaladja a 100 000 forintot, vagy az adott időszakban ugyanattól a szállítótól beszerzett termékek és szolgáltatások alapján áthárított, levonásba helyezett adó összességében meghaladja a 100 000 forintot.

A törvénymódosítás kiegészíti az adatszolgáltatás eddigi szabályait, és a számlázási funkcióval rendelkező programmal kibocsátott számlákra elektronikusan teljesítendő adatszolgáltatást ír elő.  Ezzel a jogszabály módosítással az adóalanyok által így kibocsátott számlák adatai valós időben (számlázáskor), online módon megjelennek az adóhivatalnál. Ez azt is jelenti, hogy a kimenő számlák esetében az érintett adóalanyok mentesülnek a belföldi összesítő nyilatkozat-tételi kötelezettség alól, azaz az áfa bevallásban nem teljesítenek adatszolgáltatást. A bejövő számlák, illetve szállítók szerepeltetése az M lapon a korábbi gyakorlatnak megfelelően továbbra is szükséges.

Külön jogszabály írja elő, hogy a számlák mely adatait kell majd ilyen módon jelenteni az adóhatóság felé. Az adatszolgáltatás új módja egyrészt megfelelő technikai feltételek biztosítását fogja igényelni az adózóktól, másrészt pedig együtt jár a számlázó programok fejlesztésével, hogy azok a számla kibocsátásakor elektronikusan megküldjék a megfelelő számlaadatokat az adóhatóság részére. Tehát 2017-től csak olyan számlázó szoftvert, integrált (ERP) rendszert érdemes használni, amely számlázáskor az adatszolgáltatást képes lesz online módon a NAV felé továbbítani.

Végezetül szeretném ismételten felhívni a figyelmet arra, hogy bár az adatszolgáltatási kötelezettség a 100 ezer forintot elérő, vagy meghaladó számlák tekintetében csak 2017, július 1-jétől áll fenn, az ilyen számlákon azonban már 2017. január 1-jétől szerepeltetni kell a vevő adószámát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

20 + tizenhárom =